Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Kiknek AJÁNLOM ezt a könyvet?

Azoknak, akik Istent keresik - de eddig még nem találták meg Őt.

Azoknak az Igazságot keresőknek, akik valóban a dolgok mélyéig kívánnak leásni!

Teológusoknak vagy teológiát hallgatóknak
Mivel a szakmájukba vág az ilyen témájú írások megismerése; És egy ősi szimbolikus nyelv újbóli megismerése válik számukra általa lehetővé.

A teológia iránt érdeklődő laikusoknak
Mert általa a legmélyebb válaszokba nyernek majd bepillantást. Olyanokba, melyekbe az eddigi teológiának még nem sikerült.

Azoknak, akik elbizonytalanodtak (a sok irányzat láttán) vagy megfáradtak a sok, meddő keresésben.
Mert e könyv által végre valóban találókká lesznek, és immár átlátnak majd az irányzatok kusza áradatán.  

Azoknak, akiknek megrendült a hitük valami módon 
Mert nekik olyan „új” alapokat fogok mutatni, melyek nem fognak tudni megrendülni többé.

Azoknak, akik esetleg éppen egy szekta szorításából próbálnak kitörni, és csalódás és kétség tölti meg a szívüket
Mert az Igazság fel fogja szabadítani őket! És bekötözi szívük sebeit.

A versengőknek - akik minél teljesebb tudásra törekednek az adott témákban, hogy így későbbi vitáik alkalmával majdan mindenkor mások fölé tudjanak kerekedni, a téma jobb ismerete által...
Mert nekik szemeket fogok adni a dolgok látására!

A „viszkető fülűeknek”
Mert itt végre valóban, nagy dolgokat fognak hallani!

Az utca emberének
Mert bizony, sok fantasy regényben nincs annyi misztikus titokfejtés és feltáró fordulat, mint ebben a könyvben...

Azoknak, akik olvasták Dan Brown: A Da Vinci-kód-című könyvét, és tetszett nekik annak teológiai oknyomozós történetszála...
Mert bizony, több van itt Dan Brown-nál, és több van itt, holmi fantasy regénynél! A valóság ugyanis újfent túlszárnyalta a képzelet világát!


 


A könyv az alábbi ikonra kattintva szabadon letölthető:
(PDF dokumentum, 26 MB)

gomb.jpg
A felugró oldalon a  szürke színű
letöltési ikonra kell majd kattintani!